Sidney Sheldon- A másik énem

Sidney Sheldon neve régóta ismerős volt, de sokáig egyáltalán semmit nem olvastam tőle.

Ez nyilván köszönhető az übergagyi könyvborítóknak, amik gyönyörű nőket ábrázoltak, abban a stílusban, ami bombabiztosan csak igénytelen ponyvát rejthetett.

Aztán az egyik könyves facebook oldalon addig- addig nyomták, hogy kíváncsi lettem. A borítóval nem barátkoztam meg, de a könyvtárban levetettem az első könyvet tőle, amit a kezembe akadt, minden mindegy alapon. 

Nem tudom, mennyi idő alatt lettem függő, jó eséllyel már az első oldalon. Pár oldal után pedig a legnagyobbnak tartottam, akit valaha olvastam. Ez az ember egy zseni. Bármit ír, az letehetetlen. Azt szoktam mondani: egy napos könyvei vannak, mert egy nap alatt elolvasok bármit tőle, az utolsó oldalig nem tudom letenni. Ha Sidney Sheldon van a kezemben, a Föld se forog. Elképesztő, gördülékeny, egy pillanatig se unalmas.

Mikor már kirámoltam a könyvtárat, és lassan már az elérhető összes könyvét kivégeztem, kiderült, hogy A másik énem című könyve nem egyszerűen egy regény, hanem az önéletrajza.

Ha valamit igazán imádok, azok az életrajzok, legyen az ön- vagy sem. 

Agatha Christie óta tudom, hogy egy baromi jó író baromi jó életművénél is lehet még sokkal jobb az önéletrajza. 

Sheldont vadásznom kellett, mert a könyvtárban nem volt meg, de megszerezték nekem.

Nem csalódtam.

A könyvet -Eleanor H. Porter: Az élet játéka című könyve mellett- kötelező olvasmánnyá tenném. 

Röviden: a küzdelemről, a kitartásról és a sikerről szól.

Sheldon a semmiből jött, szegény családból származott és egész életében dolgozott. (nem, most hirtelen nem jut eszembe az eredeti neve és nincs is kedvem rákeresni) Lenyűgöző a munkabírása, a kitartása, a céltudatossága. El akart érni valamit, és tett érte. Ha kirúgták az ajtón, bement az ablakon. Lehetőségeket, összeköttetéseket keresett, helyezkedett, és haladt előre. Aztán pofára esett. Megrázta magát, nehezen, de talpra áll, még jobban küzdött és még nagyobb sikereket ért el. Aztán onnan is lezuhant, de újra és újra felállt, újrakezdte, és haladt előre, felfelé. És 50 éves korára, mikor már Oscar díjon, elismeréseken és elképesztő sikereken és bukásokon volt túl, megtalálta azt, ami igazán boldoggá tette: a regényírást. 

Minden rajongásom mellett azért halkan meg kell említenem, hogy a szcientológiai vonal egyáltalán nem volt szimpatikus, bár csak egy fél mondattal említette meg. 

Ezzel együtt, nem akármilyen életút. Példa, mindenki számára, aki bármit el akar érni az életben.

Nem mindig látszik, mi van a csillogás mögött.